Hírek

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar két tehetséges hallgatója nyerte el idén kimagasló tanulmányi és művészeti tevékenységéért a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A fiatal zeneművészek Lakatos Péter dékántól vehették át elismerő okleveleiket.

Összesen tizenegy hallgató nyerte el a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán a 2025/2026-os tanévben. A kimagasló tanulmányi eredményeikért és szakmai téren kiemelkedő teljesítményükért járó elismerést szerdán vehették át az ifjú tehetségek.

Az emberi kapcsolatokat a mesterséges intelligencia sem váltja ki – ezzel a mottóval rendezték meg az őszi állásbörzét a Debreceni Egyetemen, ahol mintegy negyven kiállító cég várta a látogatókat. Ezúttal is az élményalapú toborzás került a rendezvény középpontjába.

Autóipar, bankszektor, élelmiszer- és feldolgozóipar, csomagolástechnika – egyebek mellett ezen ágazatok képviselőivel találkozhattak a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hallgatói kedden a Böszörményi úti campuson. A Duális Fórumon a leendő mesterszakos hallgatók a partnercégek gyakorlati lehetőségei közül válogathattak.

A dékáni tanácsteremben november 4-én, kedden rendezett ünnepségen vehette át oklevelét a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 23 hallgatója, akik idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban, valamint a kar Kiemelt szakmai ösztöndíjában részesültek. A nyertesek egy tanéven át kapnak külön juttatást.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar húsz hallgatója részesül Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban a 2025/2026-os tanévben. A kimagasló tanulmányi eredményeket és szakmai téren is kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók ünnepélyes keretek között kedden vehették át a tanulmányi támogatást igazoló okleveleket a Böszörményi úti campuson.

A Debreceni Egyetem egykori testnevelői előtt tisztelegve gyűltek össze kedden sportszakos hallgatók és dolgozók a Sporttudományi Koordinációs Intézet koszorúzással egybekötött megemlékezésére. Az esemény lehetőséget adott a nagy elődök szellemiségének életben tartására.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar újabb hallgatói vették át Együtt a Gazdaságtudományi Karért Ösztöndíjukat. A két éve létrehozott ösztöndíjat azok a hallgatók kaphatják meg, akik tanulmányaik mellett az élet egyéb területén is kiemelkedően teljesítenek.

Egymást váltják a legendák a Gazdaságtudományi Kar oDEon Színháztermének színpadán a következő hetekben. November 19-én, szerdán Erős Tibor ultrafutó, míg november 26-án, szerdán Szőnyi Ferenc ultratriatlon világrekorder mesél pályájáról, a kitartásról és az emberi teljesítőképesség határairól.

Digitális idegenvezető, okos madáretető és rovarcsapda, vízminőségfigyelő bójarendszer, mikroalga alapú hamburger – csaknem ötven innovatív ötletet mutattak be középiskolások a Debreceni Egyetem által szervezett Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) regionális válogatóversenyén. A projektek többsége annyira újszerű és tudományosan megalapozott volt, hogy összesen harminc pályamű jutott tovább az országos fordulóba.