Hírek

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szolfézs-Zeneelmélet Karvezetés Tanszékének 50. évfordulója alkalmából hazai és határon túli zenepedagógusok találkoztak a Bárdos Szimpóziumon. Az országosan egyedülálló szakmai esemény két napján bemutató órákon, előadásokon, koncerteken cseréltek tapasztalatokat a résztvevők.

Kötelességünknek érezzük, hogy emlékezzünk, és emlékezni tanítsuk a következő generációkat – hangsúlyozta Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke szombat este a Nagytemplom előtt, ahol Magyarország függetlenségének 175. évfordulója alkalmából az épület homlokzatára vetített különleges animációval elevenítették fel a történelmi eseményeket.

A tőzsde egy szent dolog – hangzott el a Gazdaságtudományi Karon tartott előadáson, melyen Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója vázolta fel a Debreceni Egyetem hallgatói, oktatói és munkatársai számára, mi is az a tőzsde, milyen szerepe van a gazdaságban és kik a szereplői. A PwC Németország partnere, Mark Dinko Orlic pedig a Generative AI-ról beszélt.

A zeneművészettel, zenetudománnyal és zenepedagógiával foglalkozó kutatók, előadóművészek, tanárok tartottak szakmai eszmecserét és mutatták be legújabb kutatási eredményeiket a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, valamint A Jövő Művészetéért Alapítvány által szervezett zenepedagógiai konferencián. Az eseményen többek között arról is szó volt, mit gondolnak a zenetanárok a művészeti és a zenei nevelés helyzetéről, valamint a szülők zeneoktatásban betöltött szerepéről.

Szakmai fórumot és nyelvi tréningeket szervezett a Debreceni Egyetem (DE) fordító-tolmács mesterképzésében, valamint az Idegennyelvi Központ szakfordító képzésében tanulók számára a Bölcsészettudományi Kar (BTK). A pénteki eseményen a résztvevők hét nyelven gyarapíthatták tudásukat.

Fiatalok a technikai fejlődés középpontjában és az online térben, karrierutak és válaszutak – ezek a központi témái a Debreceni Egyetem Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet dupla rendezvényének. Április 17-én, szerdán a Learning Centerben a MÜZLI Pódiumon és az Alumni Party-n közvetlenül kérdezhetik az egykori és jelenlegi hallgatók a mesteroktatókat.

A Debreceni Egyetem külföldi és magyar hallgatói közül többen kedvenc versidézetüket írták fel a DE Élet- és Természettudományi Könyvtár üvegfalára. A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) kezdeményezésére indított közösségi megmozdulással kapcsolódik az intézmény ebben az évben is a költészet napjához.

A vállalkozási és innovációs ismeretek bővítését, a kutatáshasznosítást, a kutatási eredmények piacra kerülését segítő mesterkurzuson vehetnek részt az elkövetkező hetekben a Debreceni Egyetem és a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD-ösztöndíjas doktorandusz hallgatói. Rektori kezdeményezésre Gémesi Zsolt innovációs szakember vezetésével öt alkalommal fejleszthetik ismereteiket annak érdekében, hogy tudományos eredményeiket a jövőben a társadalom szolgálatába állíthassák.

A Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézetének meghívására a Debreceni Egyetemre látogatott és Globális szigetek: Írország, Magyarország és az Európai Unió (Global Islands: Ireland, Hungary and the European Union) címmel előadást tartott Ragnar Almqvist. Írország magyarországi nagykövete első alkalommal járt az intézményben.

A chicagói Jarvis Opera Hall-ban és a Prairie State College-ban is bemutatták Zombola Péter Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar professzorának Aldegunda című új kamaraoperáját. A főszerepét Vizin Viktória mezzoszoprán énekelte.