Hírek

Középkori emlékek, érzelmek, politika címmel film- és könyvbemutatóval egybekötött projektismertetőt tartott a Debreceni Egyetem (DE) Memoria Hungariae Kutatócsoportja, amely 2022 és 2027 között a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat támogatásával működik. A Főépület Sziget rendezvényterében a kutatócsoport tagjai mutatták be hazai és nemzetközi szinten elért eredményeiket.

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán tudományos kutatásokat folytató 25 hallgató mutatta be eredményeit az intézmény Tehetséggondozó Programja keretében csütörtökön. A rendezvény fő célja a tudományos szakember-utánpótlás nevelése volt.

Működik-e a poroszos, tudásalapú oktatási rendszer a Z, illetve az Alfa generációnál? Milyen soft skillekre van szükségük a jövő munkavállalóinak? Hogyan illeszthető össze a Boomer és az Alfa generációs munkavállaló? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresték a választ a szakemberek a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar és a Debrecen Business Services Center által szervezett Készségek, oktatás, munkaerőpiac a jövő gazdaságában elnevezésű konferencián. A tanácskozáson csaknem negyven oktatási intézmény képviseltette magát.

Növénytermesztés, kertészet, géptan és növényvédelem – egyebek mellett ezeken a területeken mérték össze tudásukat a régió agrár-technikumainak diákjai a III. Tormay Béla Szakmai Tanulmányi Versenyen a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán. A középiskoláknak meghirdetett regionális versenyen 14 csapat, összesen 42 technikumi tanuló vett részt.

Kismalac, farkasok, Sün Balázs, Holle Anyó, királyok és királylányok – mesebeli birodalommá változtatták a Debreceni Egyetem óvodásai szerdán a DEENK közösségi terét, A Szigetet. A mesemondóversenyen tizenöt, többségében iskolába készülő gyerek mutatta meg, hogy nemcsak a pedagógusok és a nagymamák tudnak szórakoztatóan történeteket mesélni.

Folytatódott az új professzorok bemutatkozó sorozata a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) és a Bölcsészettudományi Doktori Tanács szervezésében. November 25-én, kedden Engler Ágnes professzor tartott székfoglalót a Főépület Karácsony Sándor termében.

Kiemelkedően szerepelt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Vegyeskara a X. Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen. Az énekkar produkcióját kategóriája győzteseként aranydiplomával jutalmazta a nívós megmérettetés szakmai zsűrije.

Mely ágazatok lehetnek az átalakuló mezőgazdasági struktúra nyertesei? Hol húzódik a létfenntartás és a „business” határa a bankszektor szerint? Hazánk két legnagyobb agrárportfóliójával rendelkező kereskedelmi bankjának ágazatvezetői tartottak előadást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által szervezett Gazdálkodj okosan! Zöld hitel, zöld jövő? elnevezésű rendezvényen.

A Debreceni Egyetem több szakembere és hallgatója is elismerést vehetett át a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia záróünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A keddi rendezvényen Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a tehetséggondozásban végzett példamutató tevékenységéért megkapta az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) egyik legrangosabb elismerését, a Honoris Causa Pro Scientia Aranyérmet. A professzor november 25-től tölti be az OTDT elnöki posztját.

Kimagasló tanulmányi és tudományos tevékenységéért a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán tizenegy hallgató kapta meg idén a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A fiatal tehetségek több helyszínen, Debrecenben és Nyíregyházán vették át elismerő okleveleiket.